Egy rövid közel – keleti tanmesét hívtunk segítségül annak érdekében, hogy érzékeltessük a szerepünket a Veled való közös munkánkban.
Célunk az együtt töltött idő alatt, mindegyik foglalkozáson, hogy felajánljunk neked alkalomadtán egy-egy új nézőpontot, hogy megtalálhasd saját magad a megoldhatatlannak tűnő feladataid megfejtését.
Eredményes munkát mindannyiunknak!
Három fiú örökli édesapjuk vagyonát, ami 17 teve.
Az apa végakarata szerint
- az első fiút illeti meg a vagyon fele része,
- a másodikat az egyharmad része,
- a harmadikat pedig az egy kilenced része.
A fiúk egyre jobban belebonyolódnak az egymással való tárgyalásba az osztozkodásról, hiszen a 17 nem osztható sem kettővel, sem hárommal, sem kilenccel.
A feszült hangulatból egy utolsónak látszó ötlettel szabadulnak meg, megegyeznek abban, hogy megkérik a bölcs öregasszonyt, hogy segítsen nekik igazságot tenni. El is mondják neki a problémát.
Az öregasszony elvonul, gondolkodik, majd egy idő múlva elmegy a fiúkhoz, és azt mondja:
„Megoldásként felajánlom nektek az én egyetlen tevémet.”
A fiúk elfogadják az asszony tevéjét, így nekik összesen 18 tevéjük lesz. Ebből
- az első fiú megkapja a jussát, a tevék felét, azaz 9 tevét,
- a második a tevék harmadát, azaz 6 tevét,
- a harmadik pedig a tevék kilencedét, azaz 2 tevét.
Így tehát elosztanak egymás között 9+6+2, azaz 17 tevét, és megmarad nekik egy, amit visszaadnak az asszonynak.