Közel húsz éve foglalkozom önismerettel, és különféle terápiás módszerekkel, melyekből kialakítottam a saját egyéni stílusomat, melyben jelen vannak a különféle légzésterápiák, a kineziológiából, családállításból átvett elemek, NLP technikák, meditációk, illetve a magam által kitalált és hatékonyságukat megtapasztalt gyakorlatok.
Aki volt már a lelki wellness hétvégémen, tudja, hogy dinamikusan, kiforrott koncepció szerint felépített kettő napra számíthat. Önismereti munkával kezdünk, melyek az érkezéskor megadott házi feladatokra (is) épülnek. Tudatosan kihasználom a kiscsoportos munka előnyeit, fókuszálva benne az egyénre is, ezen belül külön a férfi-női párkapcsolati kérdésekre. A légzésterápiák adta, tudatalattival dolgozó belső munka meghatározó lesz. Meggyőződésem, hogy a tudatosság jelenléte a világban egyre meghatározóbb úgy a családon, mint a társadalmon belül. A cél, hogy minél jobban élvezzük azt, hogy itt vagyunk, és minél inkább képesek legyünk rálátni azokra a mintákra, pszichodinamikai energiákra, mozgató erőkre, amikben benne vagyunk. Úgy gondolom, hogy mi vagyunk az a generáció (én ezt híd-generációnak nevezem), akik elkezdtünk felébredni, individualizálódni, viszont ez rengeteg feladatot rótt és ró ránk folyamatosan. Ennek megfelelően kapjuk is a segítséget, könyvek, módszerek, újabb és újabb technikák által, hisz ahhoz, hogy a saját életünket éljük, meg kell tisztulnunk egy csomó generációs hozadéktól, és hordaléktól. Én ebben érzem magam segítőnek.
Az első csoport női lesz, a többi koedukált, ami nem azonos a párterápiával. Létezik egy olyan mélység, ahol nem számítanak a nemek, és engem ez izgat. Mindamellett pedig nagyon is fontos, hogy ebben a hatalmas kapcsolati és szerepminta változásban tudjuk és lássuk a helyünket, identitásunkat úgy férfiként, mint nőként.
www.somamamagesa.hu