|
|
Sebestyén Erzsébet Tara
|
Úgy a délelőtti, mint a délutáni foglalkozás során, az idő függvényében 2 vagy 3 személy kap lehetőséget arra, hogy a Hellingeri módszerrel felállíthassa a témáját, a többiek, pedig segítőként vesznek részt az állításokban. Több jelentkező esetén sorsolással döntjük el , ki állítson. Mindkét szerep, tehát az állítói és a képviselői is izgalmas, tanulságos, minden résztvevő számára felismeréseket hozó. A megfigyelések alapján az egy családrendszerbe tartozó egyének sorsa összefügg, a korábbi generációk esetleges nehéz sorsa egy későbbi generáció életében nehézségként jelentkezhet. Arra is felfigyeltek, hogy az egy családba tartozó személyeket egy közös energiamező kapcsolja össze, s így alkotnak egy rendszert. Ebben a rendszerben három törvénynek kell működnie ahhoz, hogy a rendszer tagjai rendben legyenek. Bert Hellinger a szeretet rendjeinek is nevezi ezeket: az odatartozás joga, az érkezési hierarchia illetve a kiegyenlítődés törvénye. Ha ezek a törvények megsérülnek, tehát például kitagad valakit a család, vagy egy gyerek próbálja megoldani pusztán szeretetből egy korábban érkezett családtag nehézségét, vagy egy elkövetett bűn nincs lerendezve a családban, akkor a rend megsérül. A családállítás-csoport foglalkozáson megkeressük ezeket a sérüléseket, s helyreállítjuk a családban a rendet.
www.sebestyenerzsebet.5mp.eu
|
|
|
+36-20-347-35-51 info@anyulurege.hu
|
Főoldal
» Ajánljuk, új » Önismeret és belső erő » Sebestyén Erzsébet Tara
|