A nyúl ürege

Fórumok » Családfelállítás élmények, kérdések családfelállítással kapcsolatban

Ez a fórum előmoderálással működik, ezért időben később láthatod a témához hozzáillő hozzászólásod. Ha tőlünk kérdeztél, a választ a kérdésedre eltérő színnel találod majd meg.


Témaindító bejegyzés

Milyen élménnyel lettél gazdagabb családfelállítás után? Kérdeznél?

 
 
Új hozzászólás
 
Hozzászólás
Megerősítő kód:
 
2012-08-14
Kedves Hédi!



Régóta gondolkodom családállításon, de nem tudom ez a módszer ad-e választ a kérdésemre...ami az, hogy lehet-e egyszer kislányom? Három kisfiam van, akiket nagyon-nagyon szeretek, de érzek egy állandó hiány, űrt, vágyat egy kislányra. Elképzelhető, hogy történt valami a családomban, ami ezt gátolja, vagy esetleg a férjemébe? Szerinted egy családállításból kiderülhet ilyesmi? Amennyiben igen, van erre oldás, akár az, hogy lemondjak a kislány utáni vágyamról, akár arra, hogy ha kiderül valami rejtett blokk, akkor azt feloldva, nagyobb reményekkel vállaljunk egy új kis életet, hátha kislány.



Válaszodat előre is köszönöm.

Üdv. Kati
 
2012-08-14
Kedves Kati,

a válaszom a kérdéseidre az, hogy igen, lehet.
És az is a válaszom, hogy lehetséges, hogy nem fogod megtudni, hogy miért, és lesz leányotok, és az is lehet, hogy nem lesz leányotok. Meggyőződésem, hogy nem tudunk megtudni, és nem is fogunk tudni megtudni mindent. Nem tudjuk a világ összes működési szabályát megfejteni, bármennyire is igyekszünk.

A leveledből egy dolgot nagyon fontosnak és erősnek, energiával teltnek érzek, ez pedig az a szeretettel és várakozással teli vágy, ahogy annak a kislánynak az érkezéséről írsz.

Nem egy egyszerű, félretehető, mellékes kérdést vetettél fel, mert unatkozol, hanem olyant, ami Téged valóban foglalkoztat, sok érzelmed kapcsolódik hozzá. Feltételezem, hogy ez a nagy energia azért telít, mert valóban van benned válasz a kérdéseidre, és képes is vagy ezeket a válaszokat fogadni.

Mindezért érdemesnek tartom megnézni családfelállítással a kérdésedet a Te és esetleg a férjed szempontjából is.

Üdvözlettel

Kálmán Hédi
 
2012-07-22
Kedves Hédi !

Kb 2 hónapja voltam egy családállításon. Megtapasztaltam ez milyen fantasztikus módszer, efelől kétségem sincs. Már segítőként is csodás dolgokat tapasztaltam meg. Amikor az én problémámra került sor, szóhoz sem tudtam jutni a családtagjaim képviselőinek viselkedésén - tökéletes volt. Valamit viszont nagyon nem értek: mi lehet az oka annak, hogy a tényleges problémám egy szemernyit sem javul.

Anyukámmal való kapcsolatomban nem stimmel valami. Ott az állításon sem tudtam közeledni hozzá (pontosabban az őt megszemélyesítő segítő felé), félelmet, taszítást, hidegséget éreztem. Az állítást vezető többszöri sugallatára végülis megöleltem, de nem volt jó érzés. Aztán megerősítő mondatokat kellett mondanom, ami nagyon távol állt tőlem, valamiért nem is akartam elismételni, aztán csak azért mondtam, hogy essünk már túl rajta.

Nem hiszem, hogy ennek így kell lennie. Ezalatt szinte végig sírtam, még most is, ha erre a jelenetre gondolok, tehát valami csak történt, de hát hogy van az, hogy egy esemény sírást vált ki, mégsem tudom mi történt, és mégsem hoz változást.

Azóta játszottam olyat, hogy felálltam ugyanúgy, mint ott, próbáltam a lehető legpontosabban visszaemlékezni a szavakra, mozdulatokra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valami oknál fogva, a fejemet elfordítva csak nézek jobbra lefelé, ne kelljen ránézni anyukámra, mert mintha azt mondogatná " Te vagy az oka, miattad van..." Hiába kutatok a memóriámba, nem jut eszembe olyan helyzet, amikor ez elhangozhatott, de valamiért csak ez ugrott be.

Anyukámmal kapcsolatban arra is szerettem volna valamiféle választ, miért van az, hogy nem csak a régi dolgokban élem az ő életét, már már túl sok a hasonlóság - a mai napokban is számtalanszor történik velem olyasmi, amiről egy két nap után kiderül vele is... Pl megfájdult a térdem, ami egyébként nem jellemző, aztán másnap telefonált, hogy nem tudja mi van vele, de fáj a térde. Eleinte nem nagyon tűnt fel, de mostanra rengeteg ilyen dolog van.

Sajnos mostanában nem jutok el újabb állításra, de tudok-e tenni valamit, hogy jobb legyen ?

Köszönettel:

Évi
 
2012-07-22
Kedves Évi,

köszönöm a kérdésed.
Sajnos, mivel nem voltam ott az állításon, nem tudom, hogy mi volt az állításod témája, milyen kérdésedre kerestél választ, milyen szempontból "állt" édesanyád és a többiek a kialakított képben.
Valószínűnek tartom, hogy a köztetek lévő "zavarnak" oka van, mindabból, amit leírtál, az következik, hogy ezt az okot Te nem ismered. Ha ez az állítás alatt látszott, megmutatkozott, akkor biztosan "következtetni" is lehet az oldás irányára.
Én, a nálam állítóknak, időkorlát nélkül a rendelkezésére állok konzultációval, az ilyen esetekre, mint például a tiéd, hogy állítás után szeretnél kérdezni, értelmezni valamit. Javaslom, hogy keresd fel az állítás vezetőjét a kérdéseddel, ő bizonyára támogatni fog.
Nagyon jónak tartom, hogy az "oldó mondatokat" ismételgeted, és igyekszed megtenni azt a lépést, ami - ezek szerint - még nem könnyű.
És nagyon jónak tartom azt is, hogy sírsz - feltéve, ha a sírás után könnyebbnek érzed magad.

Bátran hívj fel telefonon, ha van még kérdésed! A telefonszámom +36-20-347-35-51, illetve kérdezhetsz ezen a fórumon is: http://www.nlcafe.hu/szakertoi_oldalak/1197015/1/

További szép nyarat kívánok:

Kálmán Hédi
 
2012-05-13
Üdv!



Nem szeretném befolyásolni a későbbi családállításomat, de mindenképp szeretném tudni, érdemes-e megpróbálkoznom vele.

Alapvetően elég szkeptikus típus vagyok, 24 éves, lány. Életem legfőbb gondja, hogy mérés alapján is kiemelkedően intelligens vagyok, programozó szakon gond nélkül megértem a tárgyakat, de amint oda jutok, hogy tegyek konkrétan a sikereimért (tanulás, gyakorlás), nem megy. Nem lusta vagyok, hiszen be sem járnék akkor, azt sem mondhatom, hogy nem érdekel, hiszen még a leghülyébb analízis (matek) óra is leköt a maga módján, egyszerűen nem megy. Mintha elátkozott lennék. Szerencsétlennek érzem magam, pedig _tudom_, hogy nem vagyok az. Úgy érzem, hiába vagyok képességileg tökéletes (rajz, ének, bármiben, nagyképűség nélkül mondom, jobban teljesítek az átlagnál), diákmunkában is ha végre sikerül nagy nehezen rávennem magam, hogy elmenjek és nekiüljek, elsők között vagyok, de az iskolával nem haladok. Kb. ez a 3. mérnöki szakom. Mindet szerettem, mindenhonnan kirúgattam magam.

A másik gondom, hogy mintha 2 énem lenne. Az egyik a jó dumájú, okos, szimpatikus lány, aki tényleg megkedvelteti magát percek alatt (a legtöbb fiúismerősöm elég egyszerűen megkedvelt annyira, hogy együtt akartak lenni velem 1-2 hónap ismertség után, párkapcsolatban), értelmes véleménye van a világ dolgairól, és igényli a társaságot. A másik, aki utál mindenkit. Másokkal együtt élni huzamosan képtelen, kéne neki egy saját bolygó és esze ágában sincs igazán kinyílni senki felé, a saját párkapcsolata is nyűg. Szeretném az elsőt élni, de nem megy. A második vagyok. És az első is. És ez kiborít.

Amikor 12 éves voltam, apám öngyilkos lett. Anyám meg.. engem okol mindenért, ami azóta történt. Rám akar támaszkodni, meg öcsémre, mindig is felnőttként kellett viselkednünk. Sokat vert minket anno, főleg engem, de nem kifejezetten rosszindulatból, hanem mert szerintem nem tudta másképp az akaratát, az indulatait végigvinni. Él még, de korai elbutulásban szenved a tünetei alapján. Az ő családja vallásos, de náluk rosszindulatúbb, alattomosabb férgeket nem ismerek. Ha csak rájuk gondolok, elkezd fájni a hasam (ez annak a jele, hogy nagyon mélyen irritálnak, ideges leszek tőlük). Szeretetet úgy érzem, nem kaptam soha sehonnan. Csak fals, nem igazit. Amitől sérültem.



Én meg.. sokszor már az öngyilkosságon gondolkodom, pedig esküszöm bármire, nem vagyok ez a típus.



A kérdésem egyszerű. Egyszerűen rossz mintákat örököltem a szüleimtől (mindig az egyszerűbb utat választották, és együtt sem voltak boldogok, eleve a házasságuk sem tudom, miért köttetett, de annyit tudok, hogy nem szerelemből), vagy itt más is van?

Nem akarom feladni az életem. De romokban van. És mindig úgy érzem, mint amikor rajzoltam tizenévesen. Annyira sok a hiba, hogy elölről kéne kezdeni. Kitépni a lapot. Csak ez egy emberi élet vonatkozásában öngyilkosságot jelent. Amit nem szeretnék. De mégsem bírom így tovább.



Na meg, milyen címet adhatnék a kérdéseimnek, amikor irtózatosan összegabalyodottnak érzem az életem? Nem tudok 1 jelmondatot adni annak, hogy nem tudok megbocsátani apámnak, amiért lelépett, azért sem, mert összeházasodtak anyámmal szülői nyomásra, megcsináltak engem, és tönkretették módszeresen az életem. Vagy hogy 1 éve kiderült, hogy tele van cisztákkal a petefészkem, meddő vagyok, a cukorbetegség irányába tartok nagy sebességgel, ebből kifolyólag hormongondjaim is vannak, undorodom a családomtól, rettenetesen féltem az öcsémet, aggódom érte, más fiúhoz vonzódom szexuálisan, mint akivel vagyok, de legszívesebben egyedül lennék.. nem tudok teljesíteni suliban.. igazából tényleg tönkre van menve az életem. Minden válaszútnál rossz úton haladtam. Pedig nem akartam.



Elnézést a regényért, de így talán meg tudja mondani, érdemes-e nekem ezzel próbálkozni, vagy utaltassam inkább valami zártosztályra :)



Előre is köszönöm válaszát.



Üdv:



Zsuzsi
 
2012-05-13
Kedves Zsuzsi,

megtisztelsz, hogy ilyen részletességgel osztod meg a történetedet, nehézségedet. Semmiképpen nem gondolom, hogy zárt osztályon lenne a helyed - ma már ez a "beutaltatás", szerencsére, nem működik.

A leveledben felsorolt dolgok mind - mind komolyak. Érdemes velük foglalkoznod. Ha eljössz családfelállításra, tudunk utána beszélgetni, hogy merre érdemes még tenned annak érdekében, hogy megkönnyítsd az életed.

Okos vagy, tehetséges, és nagyon fiatal ahhoz, hogy zárt osztályon gondolkozz, illetve hogy bármi másban bezártnak, tehetetlennek érezd magad.

Szeretettel várlak!

Kálmán Hédi
 
2011-07-02
Kedves Hédi!

Én júniusban vettem részt a családfelállításon,remek volt,azóta az a problémám amiért elmentem teljesen megszünt.Nagyon hálás vagyok nektek.:)Azonban lenne egy kérdésem:a családfelállításon azt mondtátok,az elveszített ikertestvérem nem befolyásolja az életem,helyette a szüleimmel való nagy-kicsi alárendlt kapcsolatomat kell helyretennem.Ez meg is történt.De azóta megin minden olyan mint az állítás előtt:teljesen jó minden,nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok,de úgy érzem mintha még mindig keresnék valakit,pl.a testvérem.Abból jutottam erre a következtetésre,hoy megfigyeltem,az emberek szemét beszélgetés közben.Mindig tudták viszonozni a szem mozgását a beszélgető partnernek.És mintha aszemük másképp mozogna mint az enyém.Ez nagy hülyeség?????????Vagy azért lehet így,mert akik a tudatalattiukban őrzik a testvér lenyomatát,mindenkiben őt keresik,ezért tudnak elmerülni egy-egy szempárban.Ezért gondolom....Szükség van egy újabb állításra aaz egyesüléshez?Lehet az állítást egyáltalán megismételni?Várom válaszát:):)Köszönettel:B.K.
 
2011-07-02
Elnézést, hogy megvárakoztattalak a válaszadással.
Örülök a jó hírnek.
Állítást, sem a tiédet, sem másét nem kell megismételni, soha. Amikor valamit meg kell ismételni, akkor az a feltételezésünk, hogy az előző nem sikerült. Márpedig Te is "sikerről", hatásról, előrevivő hatásról számolsz be.

Az lehet, hogy van még valami, amit keresel, tehát másik állításnak is lehet hasonló a témája azzal, hogy szólsz, hogy volt már egy ilyen téma, és az milyen eredményt hozott.

És még az is lehet, hogy érdemes újra beszélnünk arról, ami elhangzott, és arról, hogy azt Te hogyan értelmezed.

Üdvözöllek
Hédi
 
2011-01-11
Én tegnap hallottam a családállításról, még előtte állok, de az igazat megvallva teljesen nem látom át. Ha jól értelmezem, elég nekem részt venni a családállításon, nem kell annak a személynek (személyeknek), akikkel szeretném a kapcsolatomat jobbá tenni. Lehetséges, hogy több személlyel való kapcsolatom javulni fog, vagy egy alkalom csak egy személyre korlátozódik. Nekem most a legnagyobb gondom a barátommal (igazi barát, lelki társ) való összeveszésem, ebben is tudtok-e segíteni, vagy csak cssaládtagokra korlátozódik a családfelállítás? Nagyon szeretnék többet tudni egy ilyen foglalkozásról, itt olyat is olvastam, hogy 10 hónapos foglalkozáson vannak túl, és milyen pozitiv élményekkel. Tisztelettel szeretnélek kérni Benneteket, hogy pár sorban válaszoljatok, esetleg van-e lehetőség a szemlyes talállkozás előtt telefonon értekeznünk, én most elsősorban a barátommal való kapcsolatomat szeretném rendezni (bár van családon belül is konfliktus). Budapesttől 200 km-re élek, az anyagiakról annyit olvastam, hogy 16 e Ft egy foglalkozás. Azért szeretném ha választ kaphatnék kérdésemre, mert anyagilag rosszul állok, és ha esetleg nem láttok esélyt az én esetemre... Köszönettel: H
 
2011-01-11
Kedves H,

több kérdésedre is igen a rövid válasz.
Igen, a családfelállításon nem kell részt vennie annak, akivel konfliktusod van. Annál is inkább, mert a családfelállításon a kettőtök kapcsolatából a saját részedet tudod a saját magad számára láthatóvá, érthetővé tenni.
A következő kérdésre is igen a válasz. Igen, nagy eséllyel változik, tisztul többfajta kapcsolatod is ezáltal, hiszen a saját szemléleted fog változni.
Az állítás kiinduló pontja egy alkalommal tehát egy helyzet, ami szerteágazóan tud hatni.
Az állítás alkalmával lehet foglalkozni bármelyik az életedben jelen lévő kapcsolattal, így természetesen baráttal, munkatárssal és családtaggal is. Esetenként már nem élőkkel is.

A foglalkozásainkra való jelentkezés előtt szívesen konzultálunk telefonon, válaszolunk a kérdéseidre, hogy el tudd dönteni, jelentkezel-e. Telefonon tudunk arról is beszélni, hogy a 10 hónapos csoportos öniamereti munka miben más, mint az egy napos családfelállítás.

Várjuk a hívásod, ha éppen nem vagyunk elérhetők, és a telefon kijelzi a számodat, visszahívunk.

Üdvözlettel

Kálmán Hédi
20-347-35-51
 
2010-07-31
Sokat hallottam a csaladallitasrol, es meg nem utana hanem elotte allok. A kerdeseim tehat erre vonatkoznanak.

9 eve elek kulfodon 2 eve hazasodtunk ossze a ferjemmel akit ideerkezesem ota ismerek. Szuleim elvaltak 15 eves koromban. Mindkettojukkel tartom a kapcsolatot egyforman de mivel egyke vagyok ha hazalatogatok akkor az anyamnak sosem eleg belolem , apam elfogad mindent es sose panaszkodik csak orul amikor lat es elfogadja hogy igy alakultak a dolgok.

4 honapja szuletett egy gyonyoru kisfiunk (az elso unoka) es anyam most meg jobban "odavan" hogy nem latja felnoni az unokajat mint a tobbi nagymama.

A kapcsolatunk jonak mondhato, de sokszor az idegeimre megy a gyerekes es meggondolatlan megjegyzeseivel kapcsolatban (ez persze nem ujkeletu dolog csak azt gondolnam hogy bolcsebb es okosabb is o mar annal mint olyan butasagokat irni sms-ben:"mi tortent hogy ennyire mellozol bennunket nem emlekszem hogy megbantottalak valamivel meg egy kepet sem kuldesz nem akarod hogy resze legyunk az eleteteknek?-mindezt azutan hogy egy par hetig nem jelentkeztem,nyaraltunk es elfoglalt voltam a babammal). Tudom hogy mindkettonkon mulik de fokent az anyam erdekeben szeretnek elmenni a csaladallitasra. A kerdesem a kovetkezo: hol a hatar a negativ megjegyzesek(megint csak 1 napra jottok, bezzeg az anyosod tobbet latja az unokat...) kezeleseben, hogyan lehet az anyumat megtanitani egy kicsit pozitivabb hozzaallasra etc...

Tudom hogy a valasz nem egyszeru es keves az az info amit eddig leirtam es azt is hogy az en hozzaallasom is sokat szamit. Neha azonban olyan nehezemre esik a latogatas hiszen ha szavakkal nem de szemmel verni lehetne...szoval az anyam nezese elarul sok-sok kezeletlen problemat - amit ugy gondolom hogy neki kellene megoldania hiszen az o elete(ferfiakkal, sajat anyjaval valo kapcsolatok). Sokszor ugy erzem hogy a sajat keserusegei vetulnek ram egy-egy elejett gondolattal.

Vajon hasznos volna-e ot egy csaladallitasra elvinni?

Amugy nem rossz nagymama egyaltalan es az evek soran sokkal jobban megtanultam elfogadni olyannak amilyen, de rettegek attol hogy a kapcsolatunk melysegeben en is sokmindent tudatalatt atveszek.

Kerem irjon par gondolatot, de hangsulyozom hogy a helyzet nem elviselhetetlen csak szeretnem ha pozitivabb es meg jobb volna. Az anyu es az en kapcsolatunk mindig is docogos volt, s akkor kerult ez igazan felszinre nyilvan amikor elvaltak a szuleim es anyu hirtelen nem tudta mit kezdjen a helyzettel (pedig o akarta a valast, s azota buntudatban el szerintem)

Bernadett
 
2010-07-31
Kedves Bernadett,

semmi baj azzal, hogy az Édesanyja kimondja, amit és ahogy gondol. Pl. amikor az sms-ben azokat a valóban gyerekesen hangzó dolgokat írja. Nagy valószínűséggel akkor ő tényleg úgy érzi.

És azzal sincsen baj, hogy ezt Bernadett túl soknak érzi. Bátran meg is mondhatja, hogy: "Anyu, ennyit tudok most adni magamból. Ezt szívesen teszem, többet viszont NEM."

Bernadett édesanyja az érzéseivel úgy tud bánni, ahogy az neki megy. (Ahogy látta, ahogy tanulta, ahogy képes rá.) Ettől ő még jó anya és jó nagyanya, ahogy ezt Bernadett is pontosan tudja. Jót tenne az édesanyjának, ha lenne korabeli társasága, ott számtalan olyan dolgot megélhetne, amire neki szüksége van. És amit most Bernadettől vár.

De, mint ahogy Bernadett is látja, tudja, az édesanyja helyett nem tud semmit megoldani. Ágy azt sem, hogy neki kellemesebb legyen.
Annyit tud tenni Bernadett, hogy akkor, amikor Bernadett úgy érzi, akkor nemet mond. Egyértelműen. Ha nem hagyja, hogy csak akkor mondja ki, amikor már nagyon elég, akkor érthető is lesz az édesanyja számára.
Megmondhatja például, hogy az olyan sms-sel nem tud mit kezdeni. Ezért, ha az édesanyjának ilyen gondolatai vannak, akkor azt ossza meg például egy barátnőjével, akivel lehet, hogy erről jót beszélgetnek majd.

A családfelállításról is kérdez. Ha az édesanyja szeretne jönni, természetesen, szívesen látjuk. De Bernadettnek nem tanácsolom, hogy "az anyu érdekében tegyen lépéseket". Ez olyan, mintha helyet cseréltek volna. Mintha Bernadett lenne az édesanyja a saját édesanyjának. Ez nem vezet a megoldás irányába.

Bernadettnek, a saját helye megtalálása érdekében érdemes eljönnie. Lehet, hogy van oka - talán eddig még nem felismert oka - annak, hogy Bernadett és édesanyja ilyen szerepcserében vannak.

Sok örömet Bernadettnek a családjához!

Kálmán Hédi
 
2010-07-21
Tegnap vettem részt családállításon. Számomra egy érdekes, és érthetetlen eset történt. Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni, hogy megértsem, és magamévá tudjam tenni. Aki engem jelenített meg, ő teljesen olyan volt számomra, mintha az a személy lenne, akivel konfliktusom van. Az a személy pedig mintha én lettem volna. Előfordulhat szerepcsere az állításban?? Kinda
 
2010-07-21
Kedves Kinda,

nagyon nehezet kérdez. Minden állításon a valóságnak egy - addig nem ismert, vagy nem úgy ismert - darabja jelenik meg. Egy sokatmondó pillanatképként kell jelentőséget tulajdonítani neki.
Azon az állításon én nem voltam jelen, tehát nem láttam, nem érzékeltem, így az állítással kapcsolatos kérdésére nem tudok válaszolni. Ehhez javaslom, hogy az állítás vezetőjét kérdezze meg. (Legjobb lett volna abban a pillanatban feltenni a kérdést, amikor ilyen érzése volt, vagy az állítás után, hogy ez a továbbiakban Önt ne befolyásolja!)

Nem az Ön állításával kapcsolatban, hanem magáról az Ön által leírt jelenségről viszont azt mondhatom, hogy ez nem szerepcsere az állításban, hanem az Ön világlátásának a kitágulása. Amilyennek az Önnel konfliktusban lévőt érzékelte eddig, azt meglátta saját magában. Ez egyáltalán nem ritka, sőt!

Egy ide vonatkozó idézet: Minden kapcsolatunk a magunkkal való kapcsolatunkat tükrözi. /D. Chopra/

Üdvözlettel
Kálmán Hédi
 
2010-07-21
Kedves Hédi és Tamás!
Februárban voltam nálatok, a fiammal való kapcsolatra állítottam, és az állítás végén azt javasoltátok, hogy költözzön el a fiam a saját érdekében, hogy önálló életet kezdhessen. Én felvezettem, ahogy javasoltátok, hogyan képzeli az életét 1 év múlva, és úgy lenne egészséges, ha nem velem lakna. Megsértődött, hogy nekem útban van. Apja és keresztmamám is - mint közeli családtag, szintén felháborodtak, hogy elűzöm "szegény gyereket az otthonából"! Utána nem beszéltünk róla, de 2 hete írt a fiam egy mailt, hogy " Sikeres volt a hadjáratod, a hét végén költözünk". Fájt a dolog, a stílus, de tudtam, mert sokat dolgoztam rajta magamban, hogy így kell lenni, így a jó, ha elmegy. A költözést is, mindent úgy intéztek, hogy engem teljesen kirekesztve. A kislány szombaton megmutatta a lakást. Felvállaltam, hogy haragudni fognak rám. Ám most nem tudom, hogyan tovább? Mennyire keressem őket, vagy mennyire hagyjam érni őket? Már régóta nem beszélnek, csak ha kérdezek válaszolnak, szűkszavúan. A családi mintám a sértődés, a harag, nem szólok hozzád! - büntetés. Én nem így gondolkodom, de nem tudom, mivel rontok, vagy mivel segítek? Hívhatom hetente, vagy várjam meg, amíg ő jelentkezik? Fal van benne, nem beszél róla, én pedig nem szeretném még rontani a dolgot.
Az eddigi tanácsaitok beváltak, most mit gondoltok a jelen helyzetről?
Köszönöm szépen.
Üdvözlettel.
Mari
 
2010-07-21
Kedves Mari,

a nagyobb dolog történt meg, a nehezebb. Ne szomorú légy, hanem vidám, hogy végre a saját lábukra állnak a fiad és a kedvese!

Én nem keresném most a helyedben Őket. Lehet, hogy a csönd hosszú hetekig fog tartani, esetleg több hónap is lesz.

Amikor költöznek, mondd meg a fiadnak, hogy neked is nehéz, de bármi is történik, Te az édesanyja vagy, és ezen semmi nem változtat, mindig számíthat a támogatásodra. És azt is mondd meg neki, hogy hagyni fogod, hogy ő kezdeményezze a kapcsolat felvételét.

Ez most pont olyan, mintha ténylegesen kilökted volna a fészekből őt, végre. Nagy dolgot teszel! Meggyőződésem, hogy idővel vissza fog - már nem gyerekként - találni hozzád!

Minden jót nektek!
Hédi