A nyúl ürege

A morfogenetikus mező


A madárraj is egy mező


A többmilliós halraj egyszerre mozdul.


Lyall Watson: Életáradat - könyvborítója

Bert Hellinger és Rupert Sheldrake, az Első Nemzetközi Család- és Rendszerfelállító Konferencián (2003 Wiesloch) egyetértettek abban, hogy a Sheldrake által morfogenetikus mezőnek leírt jelenség megegyezik a Hellinger módszer által a családfelállításoknál használt, szellemi mezőnek nevezett jelenséggel.


Barbara Ann Brennan így foglalja össze a morfogenetikus mező "meghatározásának" történetét:

Sheldrake a "A new science of life" (Az élet új tudománya) című művében felveti, hogy valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül láthatatlan szervezőerők is irányítják. Ezek okozati mezők, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. E mezők nem a szó normális értelmében vett energiával bírnak, mivel hatásaik átjutnak a tér és idő gátjain, ami a normális energia áramlásában akadályt jelentene. Távoli hatásuk éppoly erős, mint közelről gyakorolt hatásuk. E hipotézisnek megfelelően bármikor, ha egy faj egyede elsajátít egy új viselkedési mintát, ez megváltoztatja az adott faj oksági mezejét, legalábbis enyhe mértékben. Ha e viselkedés elég sokáig ismétlődik, akkor "morfikus rezonanciája" kihathat az egész fajra.

Sheldrake ezt a láthatatlan mátrixot morfogenetikus mezőnek nevezte el, a morph = forma és a genezis = létrejövés szavakból. E mező működése a távolrahatást is tartalmazza, mind térbeli, mind időbeli jelentésben. Az időn kívül eső fizikai törvények által determinált formáktól eltérően a morfogenetikus mező az időn átterjedő morfikus rezonanciától függ. Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezők átterjednek a téren és időn, s az események képesek hatni a bárhol, más időben végbemenő eseményekre. Ennek egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The Biology of Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája) című könyvében, amelyben leírja a népszerűen csak "a századik majom elvének" nevezett elméletet.


Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élő majmok a kommunikáció "normális" módjának lehetősége nélkül egyszer csak szintén tudták ugyanazt a viselkedést.

Dr. David Bohm a "Revisions" című folyóiratban azt állítja, hogy ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Podolsky-Rosen kísérlet szerint van helyhez nem köthető, vagy szubtilis kapcsolat a részecskék között. Azaz a rendszernek egy kollektivitása, amit nem tulajdoníthatunk csupán e részecske sajátjának, hanem az egésznek. Emiatt bármi, ami a távollévő részecskékkel történik, más részecskék alaki mezőjére is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és azt állítja, hogy az "univerzumot kormányzó időtlen törvényekről alkotott elképzelés úgy tűnik, nem tartható fenn tovább, mivel maga az idő is kifejlődött szükségszerűség része".

A fent idézett cikkében Rupert Sheldrake a következő következtetésre jut: "A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül, s amelyek segítségével új teljességre bukkanhatunk, hasonló az alkotó valósághoz, mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetőséget új teljességek felmerülésére. Az alkotó folyamat úgy tekinthető, mint különálló dolgok egymáshoz kapcsolódása útján létrejött komplett és magasabb szintű egészek következő fejlődési állomása."